Farsang

Írta: Szeifert Tamás és Püski Bence 8. o. 2014. 2. 27.

2014. február 21-én volt a farsangi ünnepség. Iskolánkban az a szokás, hogy mindig a nyolcadik osztály szervezi a programot. Ebben az évben rajtunk volt sor, hogy bizonyítsunk. Ez nagy kihívás volt számunkra, hiszen csak 11-en vagyunk az osztályban. Berki Zita tanárnővel már hetekkel előre elkezdtük gyártani a dekorációt, és naponta jártuk az osztályokat és ösztönöztük főleg a kicsiket, hogy öltözzenek be. Csütörtök délután már kidíszítettük az ebédlőt, ahol a farsangi bált tartottuk. Péntek délután 70 jelmezes vonult fel nagy sikerrel. A zsűrinek nehéz dolga volt, hiszen minden jelmezben volt valami egyedi, de egyhangúlag legjobb az 5.osztály által bemutatott disznóvágás volt. Poénosnak találtuk az orosz katonákat a kiskacsákat, az autóillatosítót, a felmosólányt és az iskola rabját. Amíg a zsűri döntést hozott, az ebédlőben igazi buli hangulat alakult ki. A szülők is élvezettel mulattak a lagzis dalokra. Akinek kedve volt kedvére falatozhatott a büfében, amelyet az osztályunk és szüleink biztosítottak. Legnagyobb keletje természetesen a házikolbászos szendvicsnek volt. A délután csúcspontja a tombolahúzás volt. Csütörtök délután farsangi hangulatot varázsoltunk az ebédlőbe. Mi nagyon jól éreztük magunkat és sok sikert kívánunk az utánunk következő 8. osztálynak, és szeretnénk megköszönni iskolánk alapítványának a támogatását. A fotókat a képgalériában tekinthetitek meg.

8. osztály

 

További képek a Képgalériában
Vissza a kezdő oldalra