Iskola a természetben

Írta: Dunai Dóra 6. o. 2013. 10. 01.

2013. szeptember 15-e és 24-e között az 5., 6., 7. évfolyamból 21 tanuló táborozott a Hronecben megtartott ,,Iskola a természetben” elnevezésű táborban. Az órák mellett sok érdekes és gyönyörű helyen voltunk. Kirándulásaink között szerepelt a Csorba tó meglátogatása, voltunk erdei skanzenben, még lanovkázni is voltunk a Magas Tátrában.

Elmentünk Breznoba és megnéztünk egy színdarabot, aminek a címe ,,A buta nő”, még egy kulturális táncgálán is részt vettünk.

A szállástól a falu és a kis boltocska 3 km-re volt, ezért amikor lementünk a faluba, az kitett egy jó kis túrát.

Az óráink nagyon jók voltak, sokat beszéltünk szlovákul, így sokat gyarapodott a szókincsünk. A tanáraink is nagyon kedvesek voltak. A szállás jó volt és az ételek is nagyon finomak voltak, valaki mindig repetázott. Idén először Szerbiából is jöhettek gyerekek és így még érdekesebb volt, mert csak egy közös nyelvünk volt, a szlovák és bizonyára elég jól használtuk, mert megértettük egymást. Olyanok lettünk, mint egy nagy család, mindenkit beleértve. Nagyon jó barátságok születtek, azóta is tartjuk egymással a kapcsolatot.

SZÓVAL, NAGYON JÓ VOLT AZ EGÉSZ TÁBOR!

 

További képek a Képtárban

Vissza a kezdő oldalra