Szeptemberi programok a kollégiumban
Írta: Gyurkó Edit 2013. 09. 27.

Kiállítás megnyitó

Intézményünk középiskolás kollégistáinak 16 fős kis csoportja szeptember 17-én részt vett Bagyinszki Zoltán fotográfus kiállításának megnyitóján a Békés Megyei Könyvtárban.

Az ünnepséget Nyemcsok László újságíró szellemes köszöntővel nyitotta meg, majd Rakonczás Szilvia könyvtárigazgató bemutatta a fotóművész eddigi munkásságát, végül maga a művész szólt pár szót a képekről, és az eddig megjelent könyveiről.

Megnézegettük a képeket, s közben csipegettünk a gyönyörűen megterített asztalról egy kis pogácsát, sajtfalatkákat, szőlőt, és ittunk hozzá finom mustot.

Remekül éreztük magunkat, kellemes volt ez a kis kikapcsolódás.

 

Ismerkedési est

Szeptember 16-án ismerkedési estet rendeztünk középiskolás kollégistáink számára az ebédlőben.

Korunk egyik problémája, hogy a fiatalok nehezen tudnak ismerkedni, sokan magányosak. Régen a tánciskolákban kulturált körülmények között tudtak egymáshoz közelebb kerülni a fiatalok. Kár, hogy kiment a divatból, és a helyén egy nagy űr maradt, mert modern korunk semmi alternatívát nem tud nyújtani helyette. Úgy döntöttünk tehát, hogy tánciskolásat játsszunk. Kezdtük azzal, hogy gyakoroltuk a szabályos kézfogásos bemutatkozást, mert ezen a téren kissé hiányosak az emberek etikett ismeretei. Ha be kell mutatkozniuk, többnyire mindketten egyszerre nyújtják a kezüket, és egyszerre mondják a nevüket, és eközben meglehetősen zavarban vannak. Nos, mi úgy gondoltuk, kihasználjuk a lehetőséget, hogy magunk között vagyunk, és jól begyakoroltuk a szabályos kézfogást, mert minden fiú minden lánynak bemutatkozott. Ez után következett a tánc.

A hangulat elmaradt a várttól az ismerkedési esten,  és ez tanulságul szolgálhat a jövőt illetően. Várjuk az ötleteiteket.

Színházlátogatás

Fekete Péter színházigazgató jóvoltából középiskolás kollégistáink 18 fős csoportja szeptember 25-én megnézhette az „István, a király” rockopera főpróbáját a Békéscsabai Jókai Színházban A próba kezdése előtt 10 perccel a művészbejárón keresztül „lábujjhegyen” fölmentünk a második emeleti karzatra, és elfoglaltuk helyeinket. Rövidesen elkezdődött a darab, ami fergeteges volt, és felemelő. A jelmezek, a koreográfia, a hang és fénytechnika, mind, mind nagyon magas színvonalú volt, így nagyszerű művészi élményben részesültünk. Minden percét élveztük, és feldobottan jöttünk ki a színházból. Hálásak vagyunk az igazgató úrnak, hogy ott lehettünk.

Vissza a kezdő oldalra