Katinkával Budapesten

Írta: Fábián Marianna

2015. 6. 9.

Katinka (Szuhaj Katinaka 10. o.) és én (Fábián Marianna) pénteken hajnalban szálltunk fel a vonatra és indultunk Budapestre. A NOVOFER alapítvány által létrehozott Gábor Dénes ösztöndíjak ünnepélyes átadására siettünk. A rangos eseménynek a Magyar Tudományos Akadémia épülete adott helyett.

A NOVOFER alapítvány a Műszaki Szellemi Alkotásokért kuratórium célja a tehetséges fiatal generáció elismerése.

Az alapítvány első évben hirdette meg középiskolások számára a „Fényes” Magyarok című esszépályázatot.

A pályázat célja a reál tárgyak magas szintű elsajátításának ösztönzése a középiskolai oktatásban résztvevő tanulók körében, a magyar alkotók (kutatók, feltalálók) kevésbé ismert, de jelentősnek tekinthető, a fénnyel kapcsolatos és széleskörű érdeklődésre számot tartó eredményei feltárásával és bemutatásával, azok alkalmazási területeinek ismertetésével, esetleges továbbgondolásával.

Katinka pályamunkájával II. helyezést ért el, amely 70000 Ft-os egyszeri tanulmányi ösztöndíj átadásával is járt.

Az ösztöndíj mellett a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány különdíját is elnyerte.

A rendezvény végére Katinka egy a jövőbeni felsőfokú iskolájának szóló ajánlással, illetve egy mentordiákként jövő nyárra szóló meghívással is gyarapodott.

Katinkának magam és az intézmény nevében gratulálunk az elért sikerekhez és további eredményes munkát kívánunk!

Vissza a kezdő oldalra