Nyitott Bíróságok program

Írta: Kesjár Daniella, 9. osztály

2016. 06. 15.

2016 június 13-án az iskola gimnazista tanulói lehetőséget kaptak a Nyitott Bíróságok program jóvoltából betekintést nyerni a gyulai büntetés-végrehajtó intézmény(ek) működésébe.

Reggel nyolckor buszra szálltunk, hogy a két város közti távot gyorsan leküzdve megkezdhetjük a börtönbeli látogatásunkat. Mielőtt beléptünk volna a tárgyalóterembe, át kellett mennünk egy fémdetektoron – ezt azonban nem vették nagyon szigorúan, mert mindenkinél csipogott. Később azonban volt egy alaposabb átvizsgálás, amikor pusztán négyesével mehettünk be egy terembe, iratainkat és telefonjainkat le kellett adni, majd újra átmenni egy fémdetektoron.

Amint mindenki végzett az ellenőrzéssel, az intézmény egyik dolgozója bemutatta, tulajdonképpen hogyan működnek itt a dolgok. Többek között megtudtuk, hogy mivel jóval több a rab Magyarország intézeteiben, mint a férőhely, több börtönt is terveznek építtetni. Például egyet Békésen, melybe 500 elítéltet is helyezhetnek.

Később körbevezettek minket. Jártunk különböző cellákban; elkülönítőkben, csoportosban, dohányzóban, sőt még egy gumifalú zárka is volt. Elmondták, hogy egy fegyencnek mire van lehetősége, s volt „szerencsénk” látni párat a fogylyok közül is.

Mind egyetértettünk abban, hogy ez egy nagyon tanulságos kirándulás volt, valamint egyikünk se szeretne bekerülni. Igaz, a vezetőnk azt mondta, nem főznek rosszul, tehát minden rosszban van valami jó.

Vissza a kezdő oldalra