Érettségi eredmények

Írta: Beraczka Ilona, tanár

2017. 06. 26.

Az érettségi eredmények szépen alakultak az idén is. Az írásbeli vizsgák május 8-án kezdődtek, az osztályból szlovák nyelv és irodalom tárgyból 11 fő emelt szintű vizsgára vállalkozott, magyar nyelv és irodalomból 1 fő, informatikából szintén 1 fő írt emelt szintű dolgozatot. A június 6-i betekintés után már lassan lehetett számolgatni a pontokat, hiszen az első eredmények láttán már körvonalazódott, hogy kinek mennyi pontja, milyen eredményei lesznek, lehetnek. A szóbeli vizsgákra (középszintű) június 19.-én és 20.-án került sor, amelyen tanulóink felkészülten, egészséges izgalommal eltelve jelentek meg. „Az álmok ingyen vannak, a célokért dolgozni kell” – ez volt az osztály mottója az utolsó félévben, és ennek szellemében tervezték a továbbtanulásukat és készültek a vizsgáikra. Az alábbi táblázatban találhatók a 2017-es érettségi eredményei:

Tantárgy

Szint

százalékátlag

jegyek átlaga

Szlovák nyelv és irodalom

emelt

71,6

4,72

Szlovák nyelv és irodalom

közép

40

3

Magyar nyelv és irodalom

emelt

49

4

Magyar nyelv és irodalom

közép

68,7

4

Matematika

közép

58,8

3,67

Történelem

közép

49,8

2,91

Szlovák népismeret

közép

79,5

4,5

Testnevelés

közép

61,5

4

Angol

közép

91

5

Biológia

közép

54,2

3,5

Fizika

közép

69

4

Informatika

emelt

63

5

 

Az osztályban nyelvvizsgákat szereztek többen is az alábbiak szerint:

szlovák felsőfokú „C” típusú

9 fő

szlovák középfokú „C” típusú

3 fő

angol középfokú „C” típusú

5 fő


Az érettségi vizsgákon dicséretet kaptak az alábbi tanulók:

-          Tuska Ádám: általános dicséret

-          Pálvölgyi Eszter: angol nyelv és magyar nyelv és irodalom

-          Szuhaj Katinka: matematika

-          Bajczer Csilla: szlovák népismeret és matematika

További képek
Vissza a kezdő oldalra