Halloween az iskolában

Írta: : Kolysza Hanna Sára 6. osztályos tanuló

2016. 11. 11.

2016. október 27-én Halloween parti volt az iskolában. Voltak boszorkányok, varázslók, ördögök és halott házaspár is. Én például bérgyilkos voltam.

A móka azonban nem ekkor kezdődött.
Már egy héttel hamarabb elkezdtük az osztályokat díszíteni. Nagyon sok rémítő és ötletes dekoráció született, néhányat még mindig láthatunk az osztályokban.
A boszi-foci sok vidám percet szerzett nem csak a versenyzőknek, de a közönség is jól szórakozott délutánonként, amikor seprűvel kergették a csapattagok a labdát.
A tökfaragó verseny nevezései már néhány nappal hamarabb kikerültek az ebédlő színpadára, megfelelő hangulatot teremtve a Halloweenhez.
A süti sütő verseny finomságai a nevezetes nap reggelén érkeztek az ebédlőbe. Még szerencse, hogy csak este látta meg a közönség ezeket a remekműveket, mert nagyon nehezen állta volna meg kóstolás nélkül.
Nehéz dolga volt a zsűrinek, hiszen minden kategóriában jobbnál jobb munkák születtek. A helyezetteken kívül mindenki jutalomban részesült, aminek valamennyien nagyon örültünk.

Elérkezett a várva várt este.
Először a Halloweenről hallhattunk néhány érdekes dolgot, utána a zsűri ismertette az eredményeket, és kiosztotta a díjakat, majd buliztunk egy kicsit. Ezután következett az, ami még nem volt: a sötétben zseblámpával futottunk az iskola körül, miközben ijesztgettük egymást és jókat nevettünk azon, akit sikerült megrémíteni. Alaposan elfáradtunk a futásban, de nem volt idő a pihenésre. Utána jött az igazi buli, elkezdődött a disco. Szinte egész este táncoltunk. A fergeteges hangulatot a cukordobálás még jobban fokozta. A gimnazista lányok úgy helyezkedtek, hogy lehetőleg minden oldalról záporozzanak a cukorkák. Mindenki igyekezett minél többet begyűjteni belőlük. Én több mint 20 darab cukrot gyűjtöttem, azt se tudtam melyik zsebemet tömjem tele.

Amikor vége lett a cukordobálásnak, nem sokára a buli is befejeződött. Rendet raktunk az ebédlőben és lassan hazaszállingóztunk. Az iskolában másnap mindenki a Halloweenről beszélt, és arról, hogy jövőre is szeretnénk ugyanilyen izgalmas Halloween partit.

Ha kihagytad volna, jövőre pótold! Nem fogod megbánni!

További képek
Vissza a kezdő oldalra