20 éve érettségizettek találkozója két volt diák szemével

Írta: Tóth Tamás, Petrovszkiné Moka Mariann, volt diákok

2016. 09. 14.

Amikor megtudtam, hogy nekem is kell egy emlékeztetőt írnom a 20 éves osztálytalálkozónkról, fogalmam sem volt róla, hogy mi legyen ebben, kinek is szól ez. Őszinte leszek, most sem tudom. Mindenesetre elkezdem írni gondolataimat, Pulitzer-díjra nem számítok.

Tavasszal kezdődött az osztálytalálkozó szervezése, és azonnal beírtam a naptáramba augusztus 27-ét. Sosem vártam még ennyire a nyár végét. 20 év telt el az érettségink óta! Soknak hangzik? Az is. Ha belegondolok, hogy azóta felnőtt egy új generáció… Izgi mi? Összesen négy évet töltött együtt az osztályunk, a húszhoz képest ez szinte semmi. Mégis az ember úgy érzi, abban a négy évben rengeteg minden történt velünk.

27-én délután 3-ra mindenki megérkezett, érdekes módon szinte senki se késett (persze azok közül, akik el tudtak jönni). Én személy szerint alig vártam már, hogy volt iskolámhoz érjek. Az aulába lépve az izgalom elszállt, és óriási érzés volt a rég nem látott osztályfőnökünket és volt osztálytársaimat megölelni. Először egy rövid túrára indultunk az épületben egy volt osztálytársunk vezetésével, aki azóta az iskola tanára, mivel még nem láttuk a kívül-belül felújított volt alma materünket. Az iskola „szelleme” viszont megmaradt. Jó érzés volt újra látni a régi helyeket: az ebédlőt, a kollégiumot, a nyelvi labort, folyosókat (ahol megnéztük a tablónkat is), tantermeket.

Ki mondta, hogy időutazás nem létezik? Hát, kedves fizikus barátaim, lehet, hogy egy picit mégis létezik! Mert mindenki azonnal megtalálta helyét, ment a szövegelés, a beszólások, régi emlékek felidézése – mintha csak tegnap intettünk volna búcsút egymásnak.

Saját termünk eléggé átalakult, ugyanis ez lett az informatika szaktanterem. Mintha picit összement volna 20 év óta, vagy mi lettünk nagyobbak?

A találkozó két szervezője, Oli és Mariann egy kis nosztalgiázásra invitált minket: egymás gyerekkori képeit kellett felismernünk, de belecsempészték a legújabb generáció tagjait is: az osztálytársak közül ki lehet a kisgyerek szülője. Ezután párokat alkottunk, és bemutattuk egymás iskola utáni életét. Fájó szívvel emlékeztünk meg a minket az érettségi évében elhagyó osztálytársunkról, akivel lélekben pár percre újra együtt voltunk.

Sokat gondolkoztam osztályfőnökünk, Tóth Zsuzsanna kérdésén, hogy mitől is volt más ez az osztály, mi volt a titkunk. Szerintem nincs titok. 19 teljesen különböző személyiség voltunk. Volt itt szorgalmas, zseni, dumás, jó tanuló, rossz tanuló és sorolhatnám, de úgy gondolom, ez a sokszínűség tette mégis egyedivé ezt az osztályt. Ilyenkor átgondolja az ember, mennyi mindent köszönhetünk ennek az iskolának. Én személy szerint szerencsésnek érzem magam, hogy felvettek ide 8. után és egy ilyen osztályban, ilyen osztályfőnökkel tölthettem négy évet. Remélem, sokáig megmarad ez a családias, emberközpontú légkör! Nyilván az idő sok mindent megszépít, ez a 4 év sem volt fenékig tejfel, voltak nehézségek is, de hitem szerint ezek is erősebbé tettek minket és segítettek abban, hogy olyanokká váljunk, amilyenek lettünk.

Az iskola meglátogatása után átmentünk az étterembe és beszélgettünk, beszélgettünk, beszélgettünk… Előjöttek a régi sztorik, szinte végtelenítve. Hirtelen hajnali 4 óra lett. Csak arra tudtam gondolni, hogy milyen rövid is volt ez az idő.

Nagyon jól éreztük magunkat, és még egyszer nagyon köszönöm a szervezőknek, az iskolának és annak, aki bármit is megtett azért, hogy ez az este megvalósuljon. Bízom benne, hogy nem kell megint 5 évet várni a következőre, de lehet, akkor elvesztené a varázsát.

 

Tóth Tamás

A Szlovák Gimnázium 1992-1996-os évfolyam volt diákjaiként 2016. augusztus 27-én meglátogattuk volt iskolánkat. 20 évvel ezelőtt tizenkilencen érettségiztünk. Most a 20 éves osztálytalálkozónk alkalmából tizennégyen gyűltünk össze volt osztályfőnökünkkel, Tóth Zsuzsanna tanárnővel. Sírtunk, nevettünk, nagyon jól éreztük magunkat. Megállapítottuk, hogy mindenki nagyon jól néz ki, senkin nem látszik az eltelt 20 év, pedig gyermekeink száma 25,5. A legidősebb 17 éves, a legfiatalabb egy 16 hetes pocaklakó.

Először Tóth Zsuzsanna tanárnő körbevezetett bennünket a gyönyörűen felújított óvodán keresztül végig a nyelvi laborig, ahol ő az angol óráit tartja. 20 évvel ezelőtt nagyon másképp nézett ki, most nagyon modern és szép. Bekukkantottunk a kollégium folyosóira, és meghallgattunk osztálytársainktól egy-két történetet a múltból. Volt kedves, engedékeny, de következetes, segítőkész, imádni való nevelőtanár is, aki osztálykirándulásra is szívesen jött velünk.

Öröm volt látni a tablónkat, és kicsit a volt tanárainkról beszélni, ki hogy van ma. A régi fizika terem felé vettük az irányt, ki se maradhatott volna, az egyik legtöbb élményt adó hely volt az iskolában. Utólag már minden megszépül. J A folyosón kettes sorban vártuk a tanárurat, hogy mikor bukkan fel. Kulcsának csörgése számunkra már a teljes csöndet jelentette. Rezzenéstelen arccal, mozdulatlanul vártuk, bízva abban, hogy így nem feleltet.

A tornaterem elkészültét nagyon vártunk, mert három évig mi a faházban nyomtuk a fekvőtámaszokat, ami elég zsúfolt és kopár hely volt. Az utcán futottuk a köröket télen és nyáron, egy héten egyszer pedig uszodába kellett mennünk úszni.

Megnéztük a volt osztálytermünket is, ahol 4 éven át töltöttük mindennapjainkat. Sok élményt, emléket felidéztünk, ki hogy próbált jobb jegyet szerezni – nem mindig sikerült -, vagy csak egyszerűen tanult és készült az órára. Kemény volt a nulladik órában a matek, de a tanárnőnk mindent megpróbált, humorral, jókedvvel, hogy figyelmünket fenntartsa.

Felidéztük az elmaradhatatlan osztálykirándulások emlékeit is.

Ja és az érettségi?! Nem volt könnyű, végül kinek így, kinek úgy, de mindenkinek sikerült. :-)

Ma elmondhatjuk magunkról, hogy mindenki sikeres, és boldog abban, amit csinál.

Öröm volt látni, milyen szépen megújult, megszépült az iskolánk kívül-belül. Nagyon sok gyereknek kívánjuk, hogy töltse el itt, ebben a családias légkörben iskolás éveit, mert nekünk nagyon sok pozitív élményt adott. Köszönjük a tanárainknak, tényleg mindenkitől kaptunk és magunkkal vittünk valamit.

Köszönjük, Szlovák Gimnázium!

 

Petrovszkiné Moka Mariann

Vissza a kezdő oldalra