A mai nap is hasonlóan indult, mint a többi...

Írta: Mikus Vivien, 11. osztályos tanuló

2018. 06. 14.

A mai nap is hasonlóan indult, mint a többi. Reggel nyolc órakor átléptük az iskola küszöbét, majd célirányosan az osztályainkba vettük az irányt. Ott egy órát töltöttünk, míg tanáraink elvégezték a vetélkedő utolsó simításait. 9 óra előtt megtörténtek a csapatsorsolások, majd minden csapat nevet választott magának. 10 perc után már mindenki elindult útjára. 7 csapat volt, valamint 7+1 feladatot kellett megoldaniuk. Minden állomáson egy-egy tanár várt bennünket. Az extra feladat azonban az iskola egész területén zajlott: QR-kódokat kellett keresgélnünk. Sokszínű feladatokat kaptunk, amelyek érintették a tantárgyakat is: zenéket kellett összepárosítani korabeli divattal, történelmi személyekkel és szimbólumokkal, máshol angol puzzlet kellett kiraknunk, volt aknamező keresés, macska origamizás, angol-magyar közmondások keresése, soduku, szlovák szavak kirakása, versfelismerés néhány sor alapján. Ezek után leadtuk a menetlevelünk, és vártuk az eredményhirdetést, amely 20 percen belül megtörtént. A sorrend a következő lett: A Mikuskáék csapat tagjai: Szatmári Enikő, Tóth Anett, Budai Evelin, Kruchió Renáta, Mikus Vivien, Szilágyi Csenge.

Köszönjük tanárainknak és az alapítványnak, hogy ez a tartalmas nap megvalósulhatott.

Vissza a kezdő oldalra