II. megyei angol verseny Békéscsabán

Írta: Csécsei Kitti 2012. 03. 12.

A II. megyei angol verseny Békéscsabán az Erzsébethelyi Általános Iskolában volt 2012.03.03-án.

A megye általános iskolái közül 11 csapat jutott be a döntőbe. Iskolánkat Vidó Péter, Kesjár Erzsébet, Valach Dominik és Csécsei Kitti képviselte.

9 órakor a verseny köszöntővel kezdődött, amit a versenyszervező és az iskolaigazgató tartott. 1. feladat magnóhallgatás volt, amit mindenki egyszerre oldott meg. Utána kaptunk egy lapot, amire a megoldást írhattuk. Ezután következett az írásbeli része, amire 45 percet kaptunk. Ez egy 4 oldalas feladatsor volt. Az elején közösen dolgoztunk, s így a végére majdnem kifutottunk az időből. Az írásbeli rész után szünet következett. Szendvicset, üdítőt, süteményt és csokit kaptunk tízóraira.

A szünet után a projektek készítése következett, aminek a témája a sport volt. Erre is 45 percet kaptunk.

A verseny legnehezebb része az utolsó feladat, a szóbeli bemutatkozás volt, ahol a sorszámunk alapján mi voltunk az elsők.

Majd idegtépő várakozás következett. Végre eljött a várva-várt eredményhirdetés.

Izgultunk, hogy mikor mondják ki a bűvös 1-s számot, ami a sorszámunk volt. Ahogy közeledtünk az első helyhez, úgy fogytak a csapatok, s a végére csak mi maradtunk, mint az egyes sorszámmal.

Megismétlődött a tavalyi siker. Az idén is a mi iskolánk nyert.

Szerintünk egyik feladat sem volt nehéz. Igaz, nagyon sokat készültünk erre a versenyre, biztonsággal vettük az akadályokat.

Köszönjük Tóth Zsuzsanna tanárnőnek hogy felkészített minket erre a versenyre!

Csécsei Kitti
6. osztályos tanuló

Vissza a kezdő oldalra